Táncsics Mihály
1799-1884

Táncsics Mihály nevét a köztudat 1848. március 15-ével köti össze, és ezzel ki is merül az ismeretünk a forradalmi ifjúság által kiszabadított férfiúról. Pedig Táncsics élete akkor is figyelemre méltó lenne, ha nem őt szabadították volna ki. Megvakult, de az írást vakon is folytatta. Élete utolsó éveiben a Népszava közölte cikkeit.

Politikai nézetei a mindenkori rendszerek számára túlságosan radikálisak voltak:

"Az embernek tökéletesülnie kell!"

1847-ben sajtóvétség miatt börtönbe csukták, 1848 végén Kossuth betiltatja Táncsics lapját, a "Munkások Újságá"-t, 1849-ben a Habsburg terror halálra ítéli, jelképesen felakasztják (felesége éveken keresztül bújtatja), 1860-ban tizenöt évi fogságra ítélik szervezkedés vádjával (1866-ban szabadult).

Nem volt "jó" politikus, túlságosan nyílt volt, körömszakadtáig kiállt az általa igaznak tartott eszmék: a társadalmi igazságosság, a szabadság eszméi mellett.

A tudásért folytatott küzdelem, a politikai küzdelmek mellett az élet tragédiáival is meg kellett küzdenie. Öt gyermekét temette el.

Az örökös anyagi gondok is nehezítették az életét, minden vállalkozása csődbe jutott, idős korára feleségével együtt könyöradományokból éltek, rendszeres támogatójuk volt Jókai, különféle munkásegyletek, írói segélyegyletek mentették meg az éhezéstől.

Sem a családi tragédiák, sem a börtönévek, sem a nélkülözések nem törték meg a hitét a tudás és a tanítás erejében, bizakodását a jövő nemzedékeiben, a nemzet felemelkedésében:

".... mit kívánhat akármelyik józaneszű halandó s főkép a különféle életpályára lépett ifjú ember megszerezni, hogy azok által boldogulhasson? Kívánnia kell oly kincset szerezni, mi egész élete folytán és a sírig is az övé marad; mitől semmiféle balsors meg nem foszthatja soha, az emberi méltósága, szabad akarata, szellemi fensősége, melynél fogva az önkényű zsarnoknak vak eszközévé nem alacsonyulhat."