Táncsics Alapítvány  
MagunkrólEseményekKiadványokPályázatokLinkekFórumRegisztráció

Táncsics Mihály
1799-1884

Táncsics Mihály nevét a köztudat 1848. március 15-ével köti össze, és ezzel ki is merül az ismeretünk a forradalmi ifjúság által kiszabadított férfiúról. Pedig Táncsics élete akkor is figyelemre méltó lenne, ha nem őt szabadították volna ki. Megvakult, de az írást vakon is folytatta. Élete utolsó éveiben a Népszava közölte cikkeit.

Politikai nézetei a mindenkori rendszerek számára túlságosan radikálisak voltak:

"Az embernek tökéletesülnie kell!"

1847-ben sajtóvétség miatt börtönbe csukták, 1848 végén Kossuth betiltatja Táncsics lapját, a "Munkások Újságá"-t, 1849-ben a Habsburg terror halálra ítéli, jelképesen felakasztják (felesége éveken keresztül bújtatja), 1860-ban tizenöt évi fogságra ítélik szervezkedés vádjával (1866-ban szabadult).

Nem volt "jó" politikus, túlságosan nyílt volt, körömszakadtáig kiállt az általa igaznak tartott eszmék: a társadalmi igazságosság, a szabadság eszméi mellett.

A tudásért folytatott küzdelem, a politikai küzdelmek mellett az élet tragédiáival is meg kellett küzdenie. Öt gyermekét temette el.

Az örökös anyagi gondok is nehezítették az életét, minden vállalkozása csődbe jutott, idős korára feleségével együtt könyöradományokból éltek, rendszeres támogatójuk volt Jókai, különféle munkásegyletek, írói segélyegyletek mentették meg az éhezéstől.

Sem a családi tragédiák, sem a börtönévek, sem a nélkülözések nem törték meg a hitét a tudás és a tanítás erejében, bizakodását a jövő nemzedékeiben, a nemzet felemelkedésében:

".... mit kívánhat akármelyik józaneszű halandó s főkép a különféle életpályára lépett ifjú ember megszerezni, hogy azok által boldogulhasson? Kívánnia kell oly kincset szerezni, mi egész élete folytán és a sírig is az övé marad; mitől semmiféle balsors meg nem foszthatja soha, az emberi méltósága, szabad akarata, szellemi fensősége, melynél fogva az önkényű zsarnoknak vak eszközévé nem alacsonyulhat."


Eseménynaptár
  Táncsics Életmű Díj
2009. december 6. 18:00
Részletek
 
  20 éves az MSZP- A ...
2009. október 14. 16:00
Részletek
 
  Megemlékezés- ...
2009. június 27. 15:30
Részletek
 
  Táncsics Esték- ...
2009. június 25. 18:00
Részletek
 
Képgaléria
 
Gyarapodó Magyarország- könyvbemutató
Gyarapodó Magyarország- könyvbemutató
 
 
Táncsics Életmű Díj  2009 - 2009.12.06
Táncsics Életmű Díj 2009 - 2009.12.06
 
 
20 éves az MSZP - konferencia
20 éves az MSZP - konferencia
 
Csatlakozás
  Amennyiben szeretné céljainkat vagyoni esz- közzel is támogatni, kér- jük itt adja meg nevét, elérhetőségét, hogy fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot.  
 
Csatlakozom
 
MSZP - Új Magyar Szociáldemokrácia
MSZP - Európában otthon vagyunk
Friedrich Ebert Stiftung Budapest
Klub Háló
NextKlub
Voks Centrum
 
 
Ön a 237051. látogatónk!
© 2004 Táncsics Mihály Alapítvány
Cím: 1066 Budapest, Jókai utca 6.
Tel.: 06 1 354-5474, Fax: 06 1 354-5479
Írjon nekünk:info@tancsicsalapitvany.hu
.